Teljesen természetes, hogy a látásunk az idő előrehaladtával egyre jobban romlik. A szürkehályog azonban nem csak az idősebb korosztályt érinti. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a betegség nem orvosolható szemüveggel, csak a műtét jelentheti a megoldást. De vajon, hogyan állapítható meg, hogy valakinek szükrehályogja van és hogyan kezelhetőek az egyes tünetek.
Az alábbi írásunkban ebbe nyújtunk betekintést. Kiderülnek a betegségre utaló legfőbb jelek, valamint eláruljuk, hogy mire számíthatunk a beavatkozás során.
Mi a szürkehályog?
A szürkehályog, más néven cataracta röviden a szemlencse elhomályosodását jelenti. A szemlencsének azonban fontos szerepe van a fény törésében, hiszen ez teszi képessé a szemet arra, hogy közelre és távolra is láthassunk vele. Kialakulása esetén a szemlencse fokozatosan homályossá válik, a látás romlik, míg végül már a mindennapjainkat befolyásolja. A látás szemüveggel ilyenkor már nem korrigálható megfelelően, kizárólag operációval gyógyítható. A beavatkozás során az elszürkült szemlencsét eltávolítják, majd a helyére egy speciális műlencse kerül. Ez is része a szürkehályog műtéti kezelésének.
A szürkehályogra utaló jelek
A betegségnek több tünetei is lehet, többek között a homályos látás, az elhalványuló színek, a káprázás, amely kiterjed a reflektorokra, a lámpák fényére, valamint a napfényre egyaránt. További gondokat okozhat az éjszakai látás kapcsán, de szürkehályogra utaló jel lehet a kettős látás, valamint az egy szemen való többes látás. Utóbbi sokszor csak kezdetben jelentkezik, később pedig megszűnik. Végül, de nem utolsó sorban a leggyakoribb tünet, hogy a már meglévő szemüveget vagy kontaktlencsét gyakrabban kell cserélni, hiszen a szemek jelentősen romlanak.
Egyes tünetek természetesen több egyéb betegség kapcsán is jelentkezhetnek, de együttesen leggyakrabban a szükrehályognál kerülnek elő. Bármelyiket tapasztaljuk, érdemes minél előbb szakemberhez fordulni.
Mi befolyásolja a szürkehályog megjelenését?
Szürkehályogja szinte minden embernek lesz, de nem mindegy, hogy mikor és milyen mértékben. Aki elér egy bizonyos kort, az számolhat azzal, hogy a látása jelentősen romlik. Nem mindegy azonban, hogy ez milyen hatással van a mindennapjainkra. Van pár olyan tényező, amely előre hozhatja és fokozhatja a betegség kialakulásának kockázatát. Ilyen lehet a genetikai hajlam, a zöldhályog megléte, a miópia, vagy éppen a cukorbetegség és egyéb autoimmun betegségek.
A szürkehályog műtét menete
Amikor már biztossá vált a szürkehályog jelenléte, akkor a szakorvos beavat bennünket a műtét menetébe. Mindenekelőtt egy alapos vizsgálatra kerül sor, ahol látásélességet, pupillatágításos vizsgálatot, valamint szemnyomásmérést végeznek. Utóbbi esetében egy érzéstelenítő szemcsepp adását követően egy speciális eszköz segítségével mérik meg a szem belnyomását. A szemorvos azért teszi mindezt, hogy a lehető legtöbbet megtudjon a szem aktuális állapotáról és felépítéséről.
A műtét napján a megbeszélt időpontban meg kell jelenni. A beavatkozás nem igényel altatást, sem pedig injekciót, hiszen az érzéstelenítést szemcseppekkel végzik el. A hatás garantált, fájdalmat és kellemetlenséget sem fogunk érezni. Mivel a műtét során a legkorszerűbb eljárást alkalmazzák, így egy apró seben át végzik el az ultrahangos lencseeltávolítást. A lényege, hogy a szemlencsét a szemgolyón belül törik apró porszerű részekre, majd távolítják el onnan egy ultrahang segítségével. Végül a seben keresztül, el előre megalkotott műlencsét tesznek be, amely megfelelő látást biztosít a páciens számára.
A műtét után sem kapunk injekciót, a sebek annyira apróak, hogy azokat még varrni sem kell, hiszen maguktól bezáródnak. A beavatkozás csupán 10 percig tart és teljesen fájdalommentes. Utána azonban pár órát nem árt pihenni, amennyiben viszont nem lép fel komplikáció, nyugodtan haza lehet menni. Másnap egy kontrollvizsgálaton ellenőrzik, hogy minden rendben van-e.
Két hónappal később ismét van egy vizsgálat, ahol megnézik a látásélességet, valamint szükség esetén szemüveget írnak fel. Ezután már csak évenkénti szemészeti szakvizsgálaton kell részt venni.
Fontos tudni, hogy a műlencse nem csupán a szürkehályogra jelenthet megoldást. Gyakran korrigálnak vele nagyfokú látáscsökkenést, ugyanis sokaknak a lézeres látásjavítás nem hozza a megfelelő eredményt. A műlencsével végre szemüveg nélkül is élesen láthatunk.